- Vitorlákat bevonni!! Köteleket meghúzni!! – ordította a hajó kapitánya. Éjszaka volt... vihar tombolt... a szél dühöngő hullámokat korbácsolt a tengeren. A lovagok fejvesztve rohangáltak a fedélzeten, próbálták egyenesben tartani a hajót, de az csak nem engedelmeskedett. Az égzengés félelmetes volt... villámok cikáztak a koromsötét égen.
- Kapitány! A hajó léket kapott! A kabinok megteltek vízzel! Nem tudunk mit tenni vele-
- Szárazföld a láthatáron!! – vágott a matróz szavába a kémlelő.
- Oda tudjuk kormányozni ezt a szerencsétlenséget? – elnyomta a hatalmas égi háború hangja a keresztes lovagét. A hullámok felcsaptak a fedélzetre, magukkal rántva a hajó legénységének felét.
- Kénytelenek leszünk, vagy ez a vihar elpusztít minket! – a kapitány megragadta a villámgyorsan pörgő fakormányt, és megtartotta. Megpróbálta a sziget felé irányítani a monstrumot, minden erejét bevetve koncentrált arra, hogy egy erősebb hullám se taszítsa örökre a tenger mélyére a legénységet, és hű társait. Fegyverhordójára pillantott, aki jelenleg a köteleknél segédkezett a matrózoknak.
A hajó hirtelen megrázkódott, víz szivárgott fel a kabinokból.
- Kapitány, a víz egyre magasabb! Mit tegyünk?
- Torlaszolják el az ajtókat! Bármit csináljanak, csak ne jusson fel még több víz a fedélzetre! – adta a parancsokat a férfi. Nem volt biztos a dolgában. Karjai belesajdultak az erőfeszítésbe, amivel megpróbálta megtartani a kormányt.
- Uram, a sziget közeledik! Ha ilyen tempóban haladunk, rövidesen elérjük! – az eső elvakította a kapitányt, haja a szemébe lógott, páncélzata ólomsúlyúnak hatott a nedves ruhától, melyet alatta viselt.
„Istenem segíts... add, hogy épségben kijussunk a szigetre...!” A hajó ismét zötykölődni kezdett, végül megállt.
- Kiköthetünk!!
- Hagyjuk a fenébe, hajót elhagyni!! – kiáltotta dühödten a kapitány. Lovagjai engedelmeskedtek, páncéljukat magukra vették, kardjaikat hüvelyébe csúsztatták, és leugrottak a szárazföldre. A fák vészjóslóan sötétlettek előttük.. jobb oldalt egy barlang ásítozott.
- Oda!! – mutatott felé. Társai bólintottak, és berohantak. Mindenki leült, kicsavarták köpenyükből a vizet, és tűzért jajongtak.
- A fák nedvesek, nem tudunk tüzet csiholni... – motyorászta a fegyverhordó fiú. Mindenki ránézett, ki rosszallóan, ki elszomorodva, csalódottan...
- Mit fogunk most csinálni?
- Ki nyavalyog?! Nem nőket edzettem, hanem férfiakat! Halljátok?! Férfiakat!!
- Uram, a vihar csendesedik. Talán el tudjuk hozni az elemózsiát és a rakományt a hajóról.
- Lance, Pierre, Ludwig! – a kapitány fegyverhordozója felpillantott. Egy fiatal fiú volt, tizenhét évesnek felelt meg... rövid barna haja csatakosan tapadt a homlokára. Magas volt, viszonylag izmosnak mondható. Arca szögletes volt, orra íves... álla előreugró. Még nem viselhetett páncélt. Vasból készült vékony ingje berozsdásodott a rengeteg víztől. Pierre egy magas, szőke hajú férfi volt, pökhendi tartása mindenkit idegesített, kimért beszédstílusa viszont sokakat rendre utasított. Erősnek számított, a legerősebb ember volt mindközül. Jobb szeme hiányzott, orrán keresztben volt egy heg. Ajkai dúsak voltak, cakkozottak.. álla szögletes volt, pofacsontja íves, orra hatalmas. Ludwig egy alacsony, vékony férfiú volt, de villámgyors. Koromfekete hajáról elnevezték Varjúnak, orra csőrszerűségéért sokan gúnyolták. Szeme mocsárzöld volt, orra apró, de álla annál nagyobb. Arcán szőr pelyhedzett, többiekkel ellentétben nem borotválkozott.. ezáltal akart férfiasabbnak tűnni.
- Hozzátok be a rakományt. Amennyit csak tudtok. Többiekkel felderítőútra indulunk. Napkeltére mindenki legyen itt, aki hiányzik, hátrahagyjuk. – mindenki bólintott, a három kinevezett férfi pedig összenézett, és szemüket forgatva kivonultak a barlangból.
- Miért osztja mindig ránk a piszkos munkát? – kérdezte Lance.
- Hogy legyen miért hisztizned. Neked semmi sem jó? Cöh... kölykök.. – fintorgott Ludwig.
- Komolyodjatok meg. Lance, te nagyon jól mászol. Amint odaértünk, menj fel a fedélzetre, és adogasd le a rakományt. Ludwig, te visszahordod őket a barlangba, én elveszem a fegyverhordó fiútól, és átadom neked. – mondta Pierre. Bólintottak, majd Lance előreszaladva felmérte a terepet. Amint a hajóhoz ért, megállt, kifújta magát, majd összeszedve minden erejét, felmászott, és megkereste a rakományt. Amint megtalálta, földbegyökerezett lábbal nézte a kupacot, ami az ételből és a fegyverekből maradt... A víz mindent tönkretett. A gyümölcsök feláztak, megpuhultak.. a boros palackok eltörtek, a fegyverek kicsorbultak, a páncélok berozsdásodtak.
- Mi van, Lance, nem adod?- hangzott Pierre idegesítően pökhendi hangja.
- A rakomány tönkrement!! – fakadt ki a fiú. Kezeit ökölbeszorította, és dühösen felkiáltott.
- Richard király nem fog ennek örülni!! Egyáltalán nem! – dühöngött.
- Lance! Hagyd abba! Számold össze, mennyi maradt épségben! Amit találsz, azt dobd le nekem. – utasította a fiút Pierre. Lance morogva lekuporodott, és keresni kezdte a „túlélőket”. „Remek. A páncélok fele behorpadt.. tíz mellvért és három csuklóvért maradt épségben, három kard túlélte a dolgot. Az almák mind megrohadtak, a hús felázott...” gondolkodása megfájdította Lance fejét, ezért megrázta, és szó szerint kihajította a megmaradt árut. Pierre, amint meglátta a rakományt felé repülni, elé futott, elkapta, és átadta Ludwignak. A következő láda fejen találta, és az étel a földre huppant.
- Lance, ha még egyszer dobod azt az idióta ételt, felrobogok, és eltöröm a nyakadat!! – ordította teli torokból. A fenyítés megtette a hatását, mert mostmár nem repültek a ládák, hanem a kezébe csusszantak Lance markából.
- Jó fiú. – mormogta az orra alá.
- Lovagok!! A pénzüket és az életüket akarom!!! – az idegen hang keresztül hasította az éjszakát, az elvonuló vihar zaját is felülmúlta. Pierre megpördült, és szembenézett a jövevénnyel. Az illető férfi volt, ezt a lovag meg tudta állapítani a hangjából ítélve is. Szakadt külsejű volt, tagbaszakadt. Szőrtelen álla sebhelyektől volt tarkítva, szeme mocsárzölden villogott, akár a macskáé. Bal karja váll alatt hiányzott, jobb csuklója vastagon be volt kötve. Övén három kard lógott, egy tőr pedig a combjához volt erősítve egy szíjjal. Nyakában barna sál lebegdezett az enyhülő szélben.
- Ki vagy te?! – hörögte a keresztes.
- Ezt majd csak akkor árulom el, ha már a porban fetrengsz hatalmas kínok között!! – ezzel rárontott Pierre-re, kivonta az egyik kardját, és ráfeszítette a pengét Pierre csuromvizes páncéljára. A penge lecsúszott, és a homokban tompán puffant a hegye.
- Lance! Segíts! Most, vagy soha!! – rikkantotta Pierre a fegyverhordó fiúnak. A fiatal kikukkantott a fedélzetről, s amint felfedezte, hogy társa bajban van, berohant, felkapott egy látszólag rendben levő kardot, hóna alá csapta az anyagbatekert fegyvert, és mély levgőt véve leugrott a talajra. Futásnak eredt, s aközben odaadta Pierre-nek a kardot. A férfi hálásan pillantott rá, majd kezdetét vette a harc. Az ellen vadul hadonászott pengéjével, félkarú lévén is erősnek számított. A lovag összeszorította fogait, és aközött szűrte a szavakat.
- Áruld el a neved! Talán megkegyelmezek neked.
- Ne légy fennkölt!
- Pont te beszélsz?! Te malheureux* !! – az idegen hirtelen felhörrent, szeme vérben forgott a sértésre. Megfeszítette izmait, hirtelen megállt csépelés közben, fellendítette a karját, és lesúlytott vele, egyenest Pierre jobb combjába állította a kardot. A férfi felordított kínjában, egy pillanatra odakapta tekintetét, hogy felmérje a lábában okozott károkat. A jövevény kihasználta a lehetőséget, kirántotta a pengét a húsból, és a markolattal jókorát rásózott a lovag fejére. Amaz kibillent egyensúlyából, és a homokba zuhant.
- Látod-látod – kezdte kárörvendően a vélhetően tolvaj – a porban fetrengsz, kínok között.. Mostmár elárulom a nevemet. – ezzel meghajolt.
- Alphonse Médéric vagyok. – Pierre végigtekintett az alakon, fejében gondolatok cikáztak. Szeme ide-oda járt a férfin, latolgatta a lehetőségeket, hogy vajon hol lehet a gyengepontja... végül választása az egyértelmű célpontra esett : azaz Alphonse ágyéka. Szégyellte magát, mint szintén hímnemű, hogy ilyet kell tennie egy férfival, de a feladat adott... fájdalmat kell okoznia neki, minél nagyobbat. Összeszorította fogait, fellökte a magasba sérült jobb lábát, melyből vér spriccelt. Médéric szeme kigúvadt a meglepetéstől és a kíntól, alsó ajkát beharapta, és már-már bandzsítani látszott, majd hirtelen összecsuklott. Vergődött egy ideig, kicsivel később megdermedt. Pierre felkászálódott, idegesen Lance-re nézett, aki eddig egy pálmafa alatt álldogált, rémülten kísérte figyelemmel a harcot.
- Hívj segítséget. Ludwig nem sokára visszatér az újabb rakományért. Amint összefutsz vele, menjetek együtt vissza a barlangba, és akit ott találsz, riassz. – Lance bólintott egy rövdet, majd nyakába kapta a lábait, és már ott sem volt. Eközben Médéric észrevétlenül Pierre mögé osont, bal térdét a lovag veséjébe nyomta, jobb kezével lenyomta őt a földre, és lerántotta a páncélzatot a hátáról. Míg Pierre azzal volt elfoglalva, hogy minél gyorsabban talpra szökkenjen, addig Alphonse előkapta tőrjét, és a férfi lapockájába mártotta. Elvigyorodott, majd eszement kacagásban tört ki.
- Legyőztelek ! És most készülj az elkerülhetetlenre ! Ha nem múlsz ki hamar, akkor élve eláslak. De ha egy percen belül kileheled a lelkedet... nem fogod érezni, ahogy a homokszemek összenyomják a belsőszerveidet. Jut eszembe.. az én nevemet már tudod. De én a tiédet még nem. – Pierre elé került, és lehajolt hozzá, ujjait az álla alá csúsztatta, és felemelte az arcát, hogy a lovag szemébe nézhessen.
- És most... kezdhetsz imádkozni, hogy a kis szárnysegéded visszaérhessen a társaiddal, és engem le tudjanak kaszabolni. De a figyelmedbe ajánlom, hogy nem fognak egykönnyen elverni... hiába vagyok félkarú... az erőm még megvan. – a tolvaj kacsintott, és mosolyogva leült a szenvedő lovag mellé. Pierre úgy tett, mint aki beletörődött végzetébe.. egy félkarú tolvaj legyőzte, méghozzá nem is akárhogy. A lovag arcát a homokba temette, és gondolkodott. „ Hátat fordítottam neki... a harci szabályzat azt írja, egy ellenfélnek csak akkor szabad hátat fordítani, ha már meggyőződtünk róla, hogy nem lélegzik, nem dobog a szíve...” Alphonse hirtelen Pierre-re nézett.
- Gyorsan elfelejtettem, mit is akartam! A nevedet. Szabad tudnom a becses nevedet? Legalább lesz mint a homokba írnom, hogy mégis kit temettem oda.– vigyorgott gúnyosan. Pierre nagyot sóhajtott. „Ezt a pimasz kölyköt!”
- Pierre Salomon.
- Nagyszerű! Szép, kackiás betűkkel fogom odaírni. – Pierre kezdett gyengülni a vérveszteségtől. A fájdalom enyhülni érződött, legalábbis úgy vette észre.. de igazából csak hozzászokott. A távolban fáklyafény pislákolt a fák között. Pierre-ben felcsillant a remény, miszerint társai megmentésére sietnek... Médéric nem nézett arra, hanem a tengert szemlélte, s annak csillogását, közben nagyokat hümmentett. Salomon sejtése beigazolódott; Lance hozta a többieket!
Négy alak rajzolódott ki a távolban. A jobb szélső magas volt, robosztus teste ívesen elütött a többiekétől. A fáklya megvilágította hegektől csúf arcát, szinte fehér haját, és vad vicsorát. Lance kisfiús alakja mellett a másik kettő szinte ugyanolyan testfelépítéssel rendelkezett. Az alacsonyabbik leheletnyit volt izmos, még csak nem rég nevezték ki lovagnak, ügyessége és fürgesége miatt. Úgy vadászott, akár a sas. Illett rá a neve... Aigle Leonide. A mellette ügető férfi egy tenyeres-talpas, ügyetlen fickó volt, de ha kellett, komolyan harcolt, mély sebeket okozott szablyájával. Beszélgetésük elhalkult, mikor megpillantották a Pierre mellett ücsörgő tolvajt. Alphonse felpillantott, tekintetével végigsuhant a közeledőkön, majd hangosan felkacagott.
- Ez nem fer! Azt hittem, annyira gyáva lesz a kisfickó, hogy vissza sem tér!! Ha-ha!! – nevetése dühös kiáltássá torzult, majd felpattant a földön heverő Pierre mellől, kivonta az egyik kardját, és terpeszbe állt. Állát megfeszítette, és várt a csapásra.
Aigle hirtelen megállt, lassan kihúzta fegyverét a hüvelyből, hegyét a föld felé tartotta, szintén terpeszbe állva várt Lance jelére. A mellette érkező társa, Noé Ozanne felhördült, amint meglátta vezérét a porban, már indult, hogy lenyakazza Médéric-et, mikor Lance mellette termett, kezét a férfi vállára tette, és fejével nemet intett. A harmadiknak érkező lovag, Alfred Dominique nyugalmat erőltetett magára, de a homlokán gyöngyöző izzadság arról árulkodott, hogy majd szétrobban az idegtől. Mind a három újonnan érkezett fején sisak volt, egyenlőszárú kereszt díszlett mellvértjükön. A fegyverük markolatgombján sas virított, szárnyait kitárjasztotta. A páncélzatuk felszíne matt volt, hogy a fény ne csillanjon meg rajta, különben elárulja viselője hollétét... Mind a hárman harcra készen álltak, Lance pedig félrehúzódott, hogy ne kelljen harcolnia, de Aigle a kezébe nyomott egy aprócska tőrt, és egy pajzsot, melyen egy vörös kereszt terpeszkedett.
- Ne húzd ki magad a felelősség alól, neked is ugyanúgy a vezéred! – dörrent a fiúra a Sas. A fegyverhordó ijedtében nagyot nyelt, de azonnal bátorságot gyűjtött, és fenyegetően nézett a tolvaj két szeme közé. Ezt látva Médéric velőtrázóan nevetni kezdett.
- Ugyan már! Ne nevettess, kölyök! Ilyeneket eszek vacsorára, és reggelire!! – ugyan a bátor szavak megrendítették a fiút, de látni vélte a férfi szemében a félelmet, melyet a három erős lovag érkezte váltott ki belőle. Két másodpercig álltak egymással szemben, majd Alphonse megunva a farkasszemezést, köpött egyet, és előrelódult.
- Kapitány! A hajó léket kapott! A kabinok megteltek vízzel! Nem tudunk mit tenni vele-
- Szárazföld a láthatáron!! – vágott a matróz szavába a kémlelő.
- Oda tudjuk kormányozni ezt a szerencsétlenséget? – elnyomta a hatalmas égi háború hangja a keresztes lovagét. A hullámok felcsaptak a fedélzetre, magukkal rántva a hajó legénységének felét.
- Kénytelenek leszünk, vagy ez a vihar elpusztít minket! – a kapitány megragadta a villámgyorsan pörgő fakormányt, és megtartotta. Megpróbálta a sziget felé irányítani a monstrumot, minden erejét bevetve koncentrált arra, hogy egy erősebb hullám se taszítsa örökre a tenger mélyére a legénységet, és hű társait. Fegyverhordójára pillantott, aki jelenleg a köteleknél segédkezett a matrózoknak.
A hajó hirtelen megrázkódott, víz szivárgott fel a kabinokból.
- Kapitány, a víz egyre magasabb! Mit tegyünk?
- Torlaszolják el az ajtókat! Bármit csináljanak, csak ne jusson fel még több víz a fedélzetre! – adta a parancsokat a férfi. Nem volt biztos a dolgában. Karjai belesajdultak az erőfeszítésbe, amivel megpróbálta megtartani a kormányt.
- Uram, a sziget közeledik! Ha ilyen tempóban haladunk, rövidesen elérjük! – az eső elvakította a kapitányt, haja a szemébe lógott, páncélzata ólomsúlyúnak hatott a nedves ruhától, melyet alatta viselt.
„Istenem segíts... add, hogy épségben kijussunk a szigetre...!” A hajó ismét zötykölődni kezdett, végül megállt.
- Kiköthetünk!!
- Hagyjuk a fenébe, hajót elhagyni!! – kiáltotta dühödten a kapitány. Lovagjai engedelmeskedtek, páncéljukat magukra vették, kardjaikat hüvelyébe csúsztatták, és leugrottak a szárazföldre. A fák vészjóslóan sötétlettek előttük.. jobb oldalt egy barlang ásítozott.
- Oda!! – mutatott felé. Társai bólintottak, és berohantak. Mindenki leült, kicsavarták köpenyükből a vizet, és tűzért jajongtak.
- A fák nedvesek, nem tudunk tüzet csiholni... – motyorászta a fegyverhordó fiú. Mindenki ránézett, ki rosszallóan, ki elszomorodva, csalódottan...
- Mit fogunk most csinálni?
- Ki nyavalyog?! Nem nőket edzettem, hanem férfiakat! Halljátok?! Férfiakat!!
- Uram, a vihar csendesedik. Talán el tudjuk hozni az elemózsiát és a rakományt a hajóról.
- Lance, Pierre, Ludwig! – a kapitány fegyverhordozója felpillantott. Egy fiatal fiú volt, tizenhét évesnek felelt meg... rövid barna haja csatakosan tapadt a homlokára. Magas volt, viszonylag izmosnak mondható. Arca szögletes volt, orra íves... álla előreugró. Még nem viselhetett páncélt. Vasból készült vékony ingje berozsdásodott a rengeteg víztől. Pierre egy magas, szőke hajú férfi volt, pökhendi tartása mindenkit idegesített, kimért beszédstílusa viszont sokakat rendre utasított. Erősnek számított, a legerősebb ember volt mindközül. Jobb szeme hiányzott, orrán keresztben volt egy heg. Ajkai dúsak voltak, cakkozottak.. álla szögletes volt, pofacsontja íves, orra hatalmas. Ludwig egy alacsony, vékony férfiú volt, de villámgyors. Koromfekete hajáról elnevezték Varjúnak, orra csőrszerűségéért sokan gúnyolták. Szeme mocsárzöld volt, orra apró, de álla annál nagyobb. Arcán szőr pelyhedzett, többiekkel ellentétben nem borotválkozott.. ezáltal akart férfiasabbnak tűnni.
- Hozzátok be a rakományt. Amennyit csak tudtok. Többiekkel felderítőútra indulunk. Napkeltére mindenki legyen itt, aki hiányzik, hátrahagyjuk. – mindenki bólintott, a három kinevezett férfi pedig összenézett, és szemüket forgatva kivonultak a barlangból.
- Miért osztja mindig ránk a piszkos munkát? – kérdezte Lance.
- Hogy legyen miért hisztizned. Neked semmi sem jó? Cöh... kölykök.. – fintorgott Ludwig.
- Komolyodjatok meg. Lance, te nagyon jól mászol. Amint odaértünk, menj fel a fedélzetre, és adogasd le a rakományt. Ludwig, te visszahordod őket a barlangba, én elveszem a fegyverhordó fiútól, és átadom neked. – mondta Pierre. Bólintottak, majd Lance előreszaladva felmérte a terepet. Amint a hajóhoz ért, megállt, kifújta magát, majd összeszedve minden erejét, felmászott, és megkereste a rakományt. Amint megtalálta, földbegyökerezett lábbal nézte a kupacot, ami az ételből és a fegyverekből maradt... A víz mindent tönkretett. A gyümölcsök feláztak, megpuhultak.. a boros palackok eltörtek, a fegyverek kicsorbultak, a páncélok berozsdásodtak.
- Mi van, Lance, nem adod?- hangzott Pierre idegesítően pökhendi hangja.
- A rakomány tönkrement!! – fakadt ki a fiú. Kezeit ökölbeszorította, és dühösen felkiáltott.
- Richard király nem fog ennek örülni!! Egyáltalán nem! – dühöngött.
- Lance! Hagyd abba! Számold össze, mennyi maradt épségben! Amit találsz, azt dobd le nekem. – utasította a fiút Pierre. Lance morogva lekuporodott, és keresni kezdte a „túlélőket”. „Remek. A páncélok fele behorpadt.. tíz mellvért és három csuklóvért maradt épségben, három kard túlélte a dolgot. Az almák mind megrohadtak, a hús felázott...” gondolkodása megfájdította Lance fejét, ezért megrázta, és szó szerint kihajította a megmaradt árut. Pierre, amint meglátta a rakományt felé repülni, elé futott, elkapta, és átadta Ludwignak. A következő láda fejen találta, és az étel a földre huppant.
- Lance, ha még egyszer dobod azt az idióta ételt, felrobogok, és eltöröm a nyakadat!! – ordította teli torokból. A fenyítés megtette a hatását, mert mostmár nem repültek a ládák, hanem a kezébe csusszantak Lance markából.
- Jó fiú. – mormogta az orra alá.
- Lovagok!! A pénzüket és az életüket akarom!!! – az idegen hang keresztül hasította az éjszakát, az elvonuló vihar zaját is felülmúlta. Pierre megpördült, és szembenézett a jövevénnyel. Az illető férfi volt, ezt a lovag meg tudta állapítani a hangjából ítélve is. Szakadt külsejű volt, tagbaszakadt. Szőrtelen álla sebhelyektől volt tarkítva, szeme mocsárzölden villogott, akár a macskáé. Bal karja váll alatt hiányzott, jobb csuklója vastagon be volt kötve. Övén három kard lógott, egy tőr pedig a combjához volt erősítve egy szíjjal. Nyakában barna sál lebegdezett az enyhülő szélben.
- Ki vagy te?! – hörögte a keresztes.
- Ezt majd csak akkor árulom el, ha már a porban fetrengsz hatalmas kínok között!! – ezzel rárontott Pierre-re, kivonta az egyik kardját, és ráfeszítette a pengét Pierre csuromvizes páncéljára. A penge lecsúszott, és a homokban tompán puffant a hegye.
- Lance! Segíts! Most, vagy soha!! – rikkantotta Pierre a fegyverhordó fiúnak. A fiatal kikukkantott a fedélzetről, s amint felfedezte, hogy társa bajban van, berohant, felkapott egy látszólag rendben levő kardot, hóna alá csapta az anyagbatekert fegyvert, és mély levgőt véve leugrott a talajra. Futásnak eredt, s aközben odaadta Pierre-nek a kardot. A férfi hálásan pillantott rá, majd kezdetét vette a harc. Az ellen vadul hadonászott pengéjével, félkarú lévén is erősnek számított. A lovag összeszorította fogait, és aközött szűrte a szavakat.
- Áruld el a neved! Talán megkegyelmezek neked.
- Ne légy fennkölt!
- Pont te beszélsz?! Te malheureux* !! – az idegen hirtelen felhörrent, szeme vérben forgott a sértésre. Megfeszítette izmait, hirtelen megállt csépelés közben, fellendítette a karját, és lesúlytott vele, egyenest Pierre jobb combjába állította a kardot. A férfi felordított kínjában, egy pillanatra odakapta tekintetét, hogy felmérje a lábában okozott károkat. A jövevény kihasználta a lehetőséget, kirántotta a pengét a húsból, és a markolattal jókorát rásózott a lovag fejére. Amaz kibillent egyensúlyából, és a homokba zuhant.
- Látod-látod – kezdte kárörvendően a vélhetően tolvaj – a porban fetrengsz, kínok között.. Mostmár elárulom a nevemet. – ezzel meghajolt.
- Alphonse Médéric vagyok. – Pierre végigtekintett az alakon, fejében gondolatok cikáztak. Szeme ide-oda járt a férfin, latolgatta a lehetőségeket, hogy vajon hol lehet a gyengepontja... végül választása az egyértelmű célpontra esett : azaz Alphonse ágyéka. Szégyellte magát, mint szintén hímnemű, hogy ilyet kell tennie egy férfival, de a feladat adott... fájdalmat kell okoznia neki, minél nagyobbat. Összeszorította fogait, fellökte a magasba sérült jobb lábát, melyből vér spriccelt. Médéric szeme kigúvadt a meglepetéstől és a kíntól, alsó ajkát beharapta, és már-már bandzsítani látszott, majd hirtelen összecsuklott. Vergődött egy ideig, kicsivel később megdermedt. Pierre felkászálódott, idegesen Lance-re nézett, aki eddig egy pálmafa alatt álldogált, rémülten kísérte figyelemmel a harcot.
- Hívj segítséget. Ludwig nem sokára visszatér az újabb rakományért. Amint összefutsz vele, menjetek együtt vissza a barlangba, és akit ott találsz, riassz. – Lance bólintott egy rövdet, majd nyakába kapta a lábait, és már ott sem volt. Eközben Médéric észrevétlenül Pierre mögé osont, bal térdét a lovag veséjébe nyomta, jobb kezével lenyomta őt a földre, és lerántotta a páncélzatot a hátáról. Míg Pierre azzal volt elfoglalva, hogy minél gyorsabban talpra szökkenjen, addig Alphonse előkapta tőrjét, és a férfi lapockájába mártotta. Elvigyorodott, majd eszement kacagásban tört ki.
- Legyőztelek ! És most készülj az elkerülhetetlenre ! Ha nem múlsz ki hamar, akkor élve eláslak. De ha egy percen belül kileheled a lelkedet... nem fogod érezni, ahogy a homokszemek összenyomják a belsőszerveidet. Jut eszembe.. az én nevemet már tudod. De én a tiédet még nem. – Pierre elé került, és lehajolt hozzá, ujjait az álla alá csúsztatta, és felemelte az arcát, hogy a lovag szemébe nézhessen.
- És most... kezdhetsz imádkozni, hogy a kis szárnysegéded visszaérhessen a társaiddal, és engem le tudjanak kaszabolni. De a figyelmedbe ajánlom, hogy nem fognak egykönnyen elverni... hiába vagyok félkarú... az erőm még megvan. – a tolvaj kacsintott, és mosolyogva leült a szenvedő lovag mellé. Pierre úgy tett, mint aki beletörődött végzetébe.. egy félkarú tolvaj legyőzte, méghozzá nem is akárhogy. A lovag arcát a homokba temette, és gondolkodott. „ Hátat fordítottam neki... a harci szabályzat azt írja, egy ellenfélnek csak akkor szabad hátat fordítani, ha már meggyőződtünk róla, hogy nem lélegzik, nem dobog a szíve...” Alphonse hirtelen Pierre-re nézett.
- Gyorsan elfelejtettem, mit is akartam! A nevedet. Szabad tudnom a becses nevedet? Legalább lesz mint a homokba írnom, hogy mégis kit temettem oda.– vigyorgott gúnyosan. Pierre nagyot sóhajtott. „Ezt a pimasz kölyköt!”
- Pierre Salomon.
- Nagyszerű! Szép, kackiás betűkkel fogom odaírni. – Pierre kezdett gyengülni a vérveszteségtől. A fájdalom enyhülni érződött, legalábbis úgy vette észre.. de igazából csak hozzászokott. A távolban fáklyafény pislákolt a fák között. Pierre-ben felcsillant a remény, miszerint társai megmentésére sietnek... Médéric nem nézett arra, hanem a tengert szemlélte, s annak csillogását, közben nagyokat hümmentett. Salomon sejtése beigazolódott; Lance hozta a többieket!
Négy alak rajzolódott ki a távolban. A jobb szélső magas volt, robosztus teste ívesen elütött a többiekétől. A fáklya megvilágította hegektől csúf arcát, szinte fehér haját, és vad vicsorát. Lance kisfiús alakja mellett a másik kettő szinte ugyanolyan testfelépítéssel rendelkezett. Az alacsonyabbik leheletnyit volt izmos, még csak nem rég nevezték ki lovagnak, ügyessége és fürgesége miatt. Úgy vadászott, akár a sas. Illett rá a neve... Aigle Leonide. A mellette ügető férfi egy tenyeres-talpas, ügyetlen fickó volt, de ha kellett, komolyan harcolt, mély sebeket okozott szablyájával. Beszélgetésük elhalkult, mikor megpillantották a Pierre mellett ücsörgő tolvajt. Alphonse felpillantott, tekintetével végigsuhant a közeledőkön, majd hangosan felkacagott.
- Ez nem fer! Azt hittem, annyira gyáva lesz a kisfickó, hogy vissza sem tér!! Ha-ha!! – nevetése dühös kiáltássá torzult, majd felpattant a földön heverő Pierre mellől, kivonta az egyik kardját, és terpeszbe állt. Állát megfeszítette, és várt a csapásra.
Aigle hirtelen megállt, lassan kihúzta fegyverét a hüvelyből, hegyét a föld felé tartotta, szintén terpeszbe állva várt Lance jelére. A mellette érkező társa, Noé Ozanne felhördült, amint meglátta vezérét a porban, már indult, hogy lenyakazza Médéric-et, mikor Lance mellette termett, kezét a férfi vállára tette, és fejével nemet intett. A harmadiknak érkező lovag, Alfred Dominique nyugalmat erőltetett magára, de a homlokán gyöngyöző izzadság arról árulkodott, hogy majd szétrobban az idegtől. Mind a három újonnan érkezett fején sisak volt, egyenlőszárú kereszt díszlett mellvértjükön. A fegyverük markolatgombján sas virított, szárnyait kitárjasztotta. A páncélzatuk felszíne matt volt, hogy a fény ne csillanjon meg rajta, különben elárulja viselője hollétét... Mind a hárman harcra készen álltak, Lance pedig félrehúzódott, hogy ne kelljen harcolnia, de Aigle a kezébe nyomott egy aprócska tőrt, és egy pajzsot, melyen egy vörös kereszt terpeszkedett.
- Ne húzd ki magad a felelősség alól, neked is ugyanúgy a vezéred! – dörrent a fiúra a Sas. A fegyverhordó ijedtében nagyot nyelt, de azonnal bátorságot gyűjtött, és fenyegetően nézett a tolvaj két szeme közé. Ezt látva Médéric velőtrázóan nevetni kezdett.
- Ugyan már! Ne nevettess, kölyök! Ilyeneket eszek vacsorára, és reggelire!! – ugyan a bátor szavak megrendítették a fiút, de látni vélte a férfi szemében a félelmet, melyet a három erős lovag érkezte váltott ki belőle. Két másodpercig álltak egymással szemben, majd Alphonse megunva a farkasszemezést, köpött egyet, és előrelódult.
----------
*malheureux = szerencsétlen (franc.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése